Washingtonba látogat januárban a kínai elnök
Az Egyesült Államokba látogat januárban a kínai elnök - közölte pekingi látogatása alkalmával Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter.
Az Egyesült Államokba látogat januárban a kínai elnök - közölte pekingi látogatása alkalmával Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter.
A kölcsönös tiszteletet hangsúlyozta Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai államelnök, amikor a XXI. századi Kína-EU kapcsolatokat meghatározó alapértékekről beszélt szombaton José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság (EB) elnökének Sanghajban – jelentette a kínai média vasárnap.
Az USA és Oroszország új megállapodást ír alá az atomtöltetek leszerelésével visszamaradt plutónium felszámolásáról a washingtoni nukleáris biztonsági csúcsértekezlet alatt. Barack Obama a 47 állam részvételével zajló csúcs előtt a kínai elnökkel is tárgyalt – többek között az Irán elleni lehetséges szankciókról.
Hu Csin-tao kínai államelnök külön is tárgyalni fog Barack Obama amerikai elnökkel, amikor a jövő héten részt vesz a washingtoni nukleáris biztonsági csúcsértekezleten, és fel is szólal azon - jelentették be szerdán a pekingi külügyminisztériumban.
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint csütörtök este egyórás telefonbeszélgetést folytatott kínai kollégájával, Hu Csin-taóval, megvitatva vele egyebek között az iráni atomprogram kérdését és a G20-as csoport hozzájárulását a gazdasági növekedés beindításához - közölte a Fehér Ház.
Kína továbbra is ragaszkodik a világűr békés célú feltárásához és használatához – állapította meg a kínai elnök, egyben a központi katonai bizottság elnöke, Hu Csin-tao pénteken Pekingben.
Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök magasztalta a hazai szocialista rendszer vívmányait a népköztársaság kikiáltásának 60. évfordulóján rendezett csütörtöki ünnepségeket megnyitó beszédében.
A kínai bankirányítás felszólította a pénzintézeteket arra, hogy figyeljenek jobban a hitelképességi kritériumok betartására, a hitelt igénylők ellenőrzésére, és csökkentsék a lehető legkisebbre a kockázatot. A figyelmeztetésre azt követően került sor, hogy az év első nyolc hónapjában Kínában jelentősen megugrott a hitelállomány, köztük a rossz hiteleké is. Hu Csin-tao (Hu Jintao), a Kínai Népköztársaság elnöke pedig egy vasárnapi tanácskozáson kijelentette, hogy Kína újfajta gondokkal kényszerül szembenézni.
A Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága szerint a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióban külföldiek szították a zavargásokat.
Verekedés és éles szópárbaj kísérte a szlovákiai civil szervezetek tüntetését az emberi jogok kínai megsértése ellen csütörtökön délután Pozsonyban, ahol Hu Csin-tao kínai államfő megkezdte kétnapos látogatását.
Az amerikai elnök Kínába szóló meghívást fogadott el - jelentették be szerdán Londonban, ahol Barack Obama első ízben találkozott Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel.